Kavics IKT-ELTE

Kavics IKT-ELTE

Egy-két digitális tananyag

2017. március 06. - Oláh Péter

Eheti blogbejegyzésben két alkalmazást mutatok be, melyet tanítás során lehet, érdemes, vagy épp elkerülendő használni.

Az első ilyen a GeoGebra

 

A GeoGebrát elsősorban matematika oktatásban lehet használni, és a fő felületen a függvényfogalom megértését segíti elő. Előre elkészített függvényeket lehet vele ábrázolni, akár többet is egy koordináta rendszeren. Így remekül mutathatunk rá a függvénytranszformációk tulajdonságaira.

geo1.jpg

 Ezen felül síkbeli- és térbeli geometriai problémák megoldására is alkalmas. Ez egy nagyon jó jele annak, hogy a kézi rajzolást, hogyan kísérheti, vagy épp válthatja fel a digitális rajz készítése. Manapság már nagyon ritkán terveznek a mérnökök kézzel, minden szerkesztés, tervezés digitális programokkal történik, mint például a Solid Edge vagy az AutoCAD. Ezen komplex programok elsajátításához az elemi geometria és a számítógépes ismeretek elengedhetetlenek, így a GeoGebra egy kezdés a digitális tervezések irányába. 

geo2.jpg

A GeoGebrának ezen felül táblázatkezelő funkciója, statisztikai felülete, és vizsgáztató rendszere is van. Ingyenesen letölthető, a mai "casual" okos telefonokon is könnyen elfut, így bármikor hozzáférhető, használatához internetkapcsolat sem kell.

 

A másik program a Fizika

 

Az alábbi program egy magyar készítőcsoport alkotása, akik a remek, oktatási célokra tökéletesen használható LabCamera programot is készítették.

A program szimulációs célokat szolgál, azaz a felület segítségével objektumokat lehet létrehozni, akik a magukkal hordozott geometriai, és anyagi tulajdonságuknak megfelelően működnek. Súrlódnak, légellenállással bírnak, rugalmasak. Különböző parancsoknak megfelelően felfüggesztéseket, motorokat lehet a szerkezeteinkhez hozzáadni, így statikát, dinamikát egyaránt lehet vele szimulálni, akár gépeket is lehet vele készíteni.

fizika1.jpg


Miért nem ajánlom mégsem?

Dolgoztam korábban a programmal és voltak vele kellemetlen élményeim. Nagyon-nagyon kevés "Tutorial" található hozzá, már ami a programfelület belsejét illeti. A LabCamera esetén online is és belül is fejlett, és értelemszerű súgó áll rendelkezésünkre.
Nagyon sok problémám ebből adódott, hogy nem tudtam rendesen utánanézni, hogy bizonyos parancsok mit jelentenek.
Gépkészítésnél nagyon gyakran eltűnt egy-egy objektum, habár annak hatása megmaradt. Ez egy bennfelejtett bug lehet.
A legvégső érvem ellene pedig az, hogy kényelmetlen. Nem kellemes kezelni, indokolatlanul pepecs munka összerakni bármit is, és néha csak azért sem akar úgy működni, ahogy kellene, ez pedig már elvárás minden egyéb ilyen programtól.

fizika2.jpg

Aki felülemelkedik a kényelmi tényezőkön, az tudhat élni a program adta lehetőségekkel, de én úgy látom eddig, hogy az alkalmazása több munkával jár, mint egy tényleges kézzel fogható kísérlet elkészítése.
Tanárok számára a program ingyenesen elérhető, iskolai gépekre éves előfizetést lehet kérni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://maroskavics-ikt.blog.hu/api/trackback/id/tr9812317009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása